Beiratkozás

A gyermekek óvodai és bölcsődei felvétele

A beíratás idejét és módját minden évben a fenntartó határozza meg. A nemzeti köznevelésről szóló törvény szerint az óvoda a gyermek hároméves korától a tankötelezettség kezdetéig nevelő intézmény.
A nevelési-oktatási intézmények és köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet (a továbbiakban: Rendelet) 12. §-ában foglaltak értelmében az óvodai nevelés a gyermek neveléséhez szükséges, a teljes óvodai életet magában foglaló foglalkozások keretében folyik.
A rendelkezés alapján az óvodába a gyermek harmadik életévének betöltése után vehető fel. Az óvoda felveheti azt a gyermeket is, aki a harmadik életévét a felvételétől számított fél éven belül betölti, feltéve, hogy minden, a településen lakóhellyel, ennek hiányában tartózkodási hellyel rendelkező hároméves és annál idősebb gyermek óvodai felvételi kérelme teljesíthető.
A szülő gyermeke óvodai felvételét, átvételét bármikor kérheti. A jelentkező gyermekek felvétele az óvodai nevelési évben – a férőhelyek függvényében – folyamatosan történik.
Az Nkt. 8. § (2) bekezdése kimondja, hogy a gyermek abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig a harmadik életévét betölti, a nevelési év kezdő napjától legalább napi négy órában óvodai foglalkozáson vesz részt.


 
A szülő az óvodaköteles gyermek felmentését az óvodába járás alól az Nkt.  8.§. (2) bekezdése alapján kérheti - a tárgyév május 25-éig benyújtott kérelemmel. A felmentés engedélyezésére a 229/2012. (VIII.28.) Kormányrendelet a Kormányhivtalokat jelöli ki. A Kormányhivatal a gyermek jogos érdekét szem előtt tartva, annak az évnek az augusztus 31. napjáig, amelyben a gyermek a negyedik életévét betölti, felmentheti a gyermeket az óvodai foglalkozáson való részvétel alól, ha a gyermek családi körülményei, sajátos helyzete indokolja.
Felmentésre irányuló kérelmet a szülő az óvodai beiratkozás időtartamának kezdő időpontjáig, óvodai jogviszonnyal már rendelkező gyermek esetében a nevelési év során terjeszthet elő.
Az Nkt. 49. § (2) bekezdése értelmében a gyermeket elsősorban abba az óvodába kell felvenni, átvenni, amelynek körzetében lakik, vagy ahol szülője dolgozik. A szülők szabad intézményválasztási jogukat az óvodák esetében is gyakorolhatják a szabad férőhelyek függvényében.
Az óvodai felvételről, átvételről az óvoda vezetője dönt. Ha a jelentkezők száma meghaladja a felvehető gyermekek számát, az óvodavezető bizottságot szervez, amely javaslatot tesz a felvételre.
Tagjai:
intézményvezető,
védőnő,
gyámügyi előadó,
gyermekjóléti szolgálat munkatársa,
szülői szervezet vezetője,
szociális bizottság tagja,
pedagógusok képviselője – jegyzőkönyv vezetése.
A felvételi bizottság a jelentkező óvodások felvételét meghozott szempontok alapján bírálja el:
Az adott nevelési évben betölti a 4. életévét.
Mindkét szülő dolgozik.
Veszélyeztetett, hátrányos helyzetű családból származik.
Többgyermekes családból származik.
Egyik szülő dolgozik.
Nem dolgoznak a szülők.
A beiratkozáshoz szükséges dokumentumok:
a szülő személyi igazolványa,
a gyermek anyakönyvi kivonata,
a gyermek lakcím kártyája,
a gyermek TAJ kártyája,
integrált nevelést igénylő gyermek esetén, a szakvélemény.
A gyermek óvodai felvételéről, ill. felvételének elutasításáról a szülők határozat formájában értesülnek. A határozat ellen jogorvoslattal élhetnek a szülők a fenntartó képviselője felé, melyet az óvodában nyújthatnak be.
Az óvodába felvett gyermek köteles részt venni az óvodai nevelésben. Az újonnan felvett gyermekek orvosi igazolással jöhetnek először óvodába.
A gyermekek bölcsődei felvétele, az igénybejelentés/előjegyzés egész évben folyamatos. A gyermek bölcsődei felvételének gyakorlatát felvételi szabályzatunk tartalmazza. (Bölcsődei Szakmai Program – Ellátás igénybevételének módja)

Címünk:

3292 Adács, Akácfa u. 3.

Nyitva tartunk

Hétfő - Péntek: 07:00 - 17:00